Hirdetés
Bemutatás
A lap a káoszról szól. Körbejárja a káosz (chaos) fogalmának tudományos és hétköznapi jelentéseit, bemutatja a káoszelméletet, a pillangó hatást, valamint könyveket a káoszról. Helyet kap a lapon a Káosz című film és érdekességek is.
LEGFRISSEBB HÍREK
A rendszer legnagyobb áldozata Nagy Feró?
A fiatal énekes azt mondta, a Nemzet Csótánya lerontja azt a renomét, amit a Beatricével felépített. Ezren jelentkeztek a Győri Balettbe - és ebből csak huszonheten voltak magyarokMég soha nem volt Orbán hatalma ekkora veszélyben - írja a német lapItt a világ legfelszabadítóbb (vegán) szakácskönyve: belekóstoltunk Kristóf és Nimi Így is ehetünk című kötetébeEz a 125 film Martin Scorsese kedvenceLaky Zsuzsi átalakult és Frohner Fecónak bevallotta: viszketést kap Kulcsár Edináéktól51 szál vörös rózsát is kap a férjétől Várkonyi Andrea - Már hetek óta tart náluk a karácsonyÍgy dolgozhatjuk le már az ünnepek alatt is a felesleges kalóriákatMi köze a Golf-áramlatnak egy ország nemzetbiztonságához? - A homokba dugják a fejüket a döntéshozókEgy lakás három-öt perc alatt teljes egészében lángolhat - Tűzvédelem (nem csak) az ünnepekreMár holnap a Netflixen: Szupererő és akció az új, 16+-os sorozatbanRégóta vártál rá, végre Magyarországra jön a LululemonEzeket a családi filmeket nem hagyhatod ki

A káosz / chaos / kaotikus állapot jelentése
ˇmagyarKÁOSZ, KAOTIKUS ÁLLAPOT - JELENTÉSE, JELENTÉSVÁLTOZÁSAI A TUDOMÁNY VILÁGÁBAN
"Chaos" a latin szótárban
"Káosz" a szinonima szótárban
Káosz - kislexikon ___
Matematika > ŐSKÁOSZ
Az őskáosz
Kozmológiánk A káosz / chaos / kaotikus állapot jelentése (aloldal)
Káosz a tudományok világában
ˇmagyarKÁOSZ ÉS A TÁRSADALOMTUDOMÁNYOKKÁOSZ ÉS IDŐJÁRÁS
Káosz az előrejelzésben
Káosz a levegőben, káosz a földön ___
Csillagászat >
Fizika >
Vihar >
Időjárás >
Tudomány > Káosz a tudományok világában (aloldal)